Újévi kilátások

Megérkeztünk a Majom Évébe, a shiba kutyás naptáram elfoglalta megérdemelt helyét a falon, én pedig ma már kellően kipihentnek érzem magam, hogy elmeséljem a szilveszterem. Az Újév azért vicces dolog itt Japánban, mert se a japánok, se a magyarok nem tudják mások szokásait elképzelni. Egyik oldalról jött a hitetlenkedés, hogy én nem utazom haza a családhoz december végén, míg a túloldalon nagy mosollyal érdeklődtek többen is, hogy hova megyek bulizni.

Bulizni nem voltam idén sem, nem meglepő módon, viszont elhívtak kirándulni. A Ryuso nevű hegy megmászása volt a cél, hogy a csúcsról nézzük meg az idei első napfelkeltét. (: Talán a hegymászás valóban jobb megnevezés a kirándulásnál. Az ösvénynek nevezett csúfolt útvonal nagyjából 10cm széles lehetett a legtöbb helyen, tele gyökerekkel és kövekkel, szóval ahol nem csúszott, ott a bokád törhetted ki minden lépésnél. Oldalt pedig ugye kb 90 fokban zuhant alá a hegyoldal. A hegy ki volt plakátolva eltűnt emberek képeivel, közvetlenül a vigyázat, medveveszély! táblák mellett. Egy időre elég volt az ilyesfajta izgalmakból, azt hiszem. (:

Sajnos magáról a napfelkeltéről nincsenek jó képeim, mert -bevallom őszintén- akkora puding vagyok, hogy nem értem fel a csúcsig időben. Az út első felén jobbára meg akartam halni, sötét volt és meredek és fájt mindenem, nyaff. Félúton volt egy szentély, ott ücsörögtem egy darabig és megettem egy vaníliakrémes táskát. Jó tanács magamnak: legközelebb ne indulj el hegyet mászni éhgyomorra. Még hajnali 3-kor sem. 

Miután sikerült helyreállítani az életfunkcióimat, úgy döntöttem, felmászom végig, ha lassan is. 10-20 ember gyűlt össze a hegytetőn, az egyik bácsitól kaptam vaddisznó nyársat kóstolóba, hogy az újévi malacom is meglegyen. A kilátás gyönyörű volt, egyik oldalon az öböl látszott, a másikon a Fuji. (: Lefelé pedig már a szívem sem akart kiugrani a helyéről, a szentélyben vettem omikujit és kaptam amazakét, úgyhogy összességében elégedetten jöttem haza.