Útinapló: Kamakura ismét

Február közepén itt volt Dávid egy bő hétre Yokohamában, valamilyen színházi programon. Hozott nekem könyvet (és bocicsokit^^), cserében elkalauzoltam Kamakurába. Reggel egy jó félórás késéssel indítottam, mert baleset miatt késtek a vonatok Tokió belvárosában, viszont ennek ellenére sikerült mindent megnézni, amit elterveztünk. Sikeresnek ítélem a napunkat: (:

Kamakura északi állomásától indultunk, és onnan csorogtunk lefelé. Elsőként az Engakuji nevű templomot néztük meg, bemelegítésnek, mert az rögtön ott volt az állomás mellett. A templom udvarán éppen általános iskolások tartottak tornabemutatót. Az általános iskolában egyébként még nem kell egyenruhát hordani a gyerekeknek, helyette osztályonként (évfolyamonként?) különböző színű sapkájuk van.

A következő célállomás a Kenchoji zen templomegyüttes volt. Itt voltunk már nyáron a lányokkal, most abban a reményben mentem el ismét, hogy tél lévén nincs pára, ergó a hegytetőről látni fogjuk a Fujit. Igazam lett! (: Belefutottunk egy csapat kirándulóba, ami nem meglepő, mivel a kilátótól indul egy kirándulóösvény is. 

Befagyott a víz a lótuszok edényében

Fuji az egyik...

...tenger a másik oldalon

Mi azonban nem tartottunk velük, hanem továbbmentünk lefelé, és megnéztük a Hachimangu-t, ami a legfontosabb sintó szentély Kamakurában. A teknősöket most nem láttuk, de a mókusok még megvoltak. (: Ahogy a sok turista is itt tömörült, ezért gyorsan továbbálltunk és inkább ebéd után néztünk. Miután megbeszéltük, hogy melyikünk mit nem eszik, kikötöttünk egy kínai étteremben. Volt külön ebédmenüjük, de az is akkora adag volt, hogy egyikünk sem ette meg.,,

Ebéd (:

Feltöltődve vágtunk neki a délutáni programnak, ami rögtön egy hosszabb gyaloglással indult. Az eddigi helyek egy vonalon helyezkedtek el, innentől viszont elkanyarodott az utunk. Dávid egy másik zen templomot, a Hokokuji-t akarta megnézni, így oda mentünk először. Itt egyébként még én sem jártam, és nagyon jó választás volt. A templom maga annyira nem nagy, de a kertje nagyon tetszett, mögötte pedig volt egy bambuszliget. Szerintem jobban nézett ki, mint a híres bambusz ösvény Kiotóban. (:

Végezetül pedig sort kerítettünk a híres Buddha szoborra. Azért maradt ez a végére, mert egyrészt kiesik az útból, másrészt Dávid annyira nem ragaszkodott hozzá (én meg már 2x láttam), úgy voltunk vele, ha belefér, akkor megnézzük. Belefért. (: Utána máshova már nem tudtunk bemenni, mert 4-5 óra között zárnak a templomok, ezért csak a partra sétáltunk le, megnézni az alkonyi fényeket. Gyorsan sikerült is kockára fagyni a szélben, így inkább elindultunk hazafelé. Pontosabban én hazafelé, Dávid meg eljött vele Akihabaráig, hogy megnézze az éjszakai Tokiót. Hát, Kamakurához képest erős váltás volt, az biztos.

Akihabara este