Szerte az országban már a cseresznyevirágok nyílnak, de én még a február végi szilvavirág-nézést sem töltöttem fel a blogra. A Tsukuba-sanon van egy szilvaliget, oda mentünk el az egyik csoporttársammal, az észt lánnyal és az ő barátnőjével. A virágzás február végén kezdődött, még pont elcsíptük az első hétvégét, mielőtt az észt lánynak haza kellett utaznia.
A Tsukuba-sanig megy az állomástól busz, egy irányba bő fél óra és 700 jen a út. Kicsit későn indultunk, ezért érkezés után rögtön ebéd után kellett néznünk. A látnivalók mindösszesen egy hosszú utcából állnak, de van több hotel onsennel egybekötve, szuvenírboltok és éttermek. Nagyjából mindenhol ugyanaz volt a menü, ezért egy véletlenszerűen választott helyre ültünk be, és milyen jól választottunk! Gyönyörű kilátás tárult elénk az asztaltól. A jó időre való tekintettel egybehangzóan úgy döntöttünk, hogy ebéd után még fagyizni is fogunk. Természetesen szilvás fagyi is volt a választékban, egy kicsit savanykás íze volt, nekem nagyon tetszett.
 |
| Kilátás az asztalunktól |
 |
| うめ～～～ |
Ebéd után a szilvaliget felé vettük az irányt, ahol meglepően sok ember gyűlt össze annak ellenére, hogy az első hétvégén jöttünk és még ki sem nyílt minden virág. Volt kirakodás, utólag belegondolva itt is ebédelhettünk volt. Köztudottan én nem tudom megkülönböztetni a szilvavirágot a cseresznyétől (és a baracktól), de lehet, hogy már színvak is vagyok. ^_^" A bejáratnál volt egy tábla, egyik irányba fehér virágok, másfelé pirosak, de én mindenhol csak rózsaszínt láttam. Bár a japánok a zöld jelzést is kéknek mondják, szóval lehet, hogy mégsem az én látásommal van a gond...
 |
| Na jó, mondjuk ez elég fehér... |
Miután mindenki kellőképpen kifényképezte magát, továbbindultunk a szentély felé. Mint megtudtam, a hegytetőn van valahol egy kő, ami egy nyitott békaszájra hasonlít, ezért béka a helyi totemállat. Itt a városban is vannak mindenfelé békaszobrok, és békás szuveníreket is lehet venni. Én személy szerint az Inari-szentélyeket kedvelem, ott rókák vannak. (:
Viszont a szentélytől indult a felvonó, úgyhogy végül is felmentünk a hegytetőig. Illetve majdnem, mert két hegycsúcs van, a felvonó pedig pont a kettő közti bemélyedésig megy csak. Onnan felgyalogoltunk az egyik csúcsig. Újabb örök rejtély Japánnal kapcsolatban, hogy miért gondolják turistaútnak a teljességgel járhatatlan ösvényeket. Meredek, tele kisebb-nagyobb sziklákkal, kiépítetlen, veszélyes. Nekem ezek jutnak eszembe az itteni turistautakról. Fentről látszott volna elvileg a Fuji, de hát szokás szerint felhőbe burkolózott, nem lepődtem meg rajta. A legújabb elméletem az, hogy csak a shizuokai oldalról hagyja magát fényképezni.
 |
| Itt kéne látszani a Fujinak a két fa között |
Lefelé eredetileg gyalog akartunk menni, de rá kellett jönnünk, hogy nem érjük el a buszt, ezért inkább ismét a felvonót választottuk. Annyira jó itt a helyi tömegközlekedés (úgy általában vidéken mindenhol ez a helyzet), hogy az utolsó busz 4 órakor jön visszafelé. Virágünnep ide vagy oda, nem indítottak extra járatokat, ezért embertelen tömeg volt hazafelé, épphogy felfértünk. Ettől függetlenül jó volt végre elmenni és megnézni a helyet, Legközelebb szívesen megnézném a másik csúcsot is, lefelé pedig gyalog jönnék, ha belefér az időbe.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése