Új időszámítás

- október 02, 2014

Már megint időutazom. Az egyes számú karórám, ami kb. nyolcadikos korom óta a karomon ketyegett minden nap, már nem bírta az izgalmakat, és az indulás reggelén beadta a kulcsot. Vagy a fogaskereket. :(

A repülés pont olyan borzalmas volt, mint ahogy számítottam rá, bár számomra is meglepő módon most nem sikerült belázasodnom a légkonditól. A JAL gép, amivel Helsinkiből mentünk, elég kényelmes volt, de aludni egyáltalán nem tudtam, és x óra után már olyan mindegy volt, hogy ki tudom-e nyújtani a lábamat. Nyaff~

A repülőtéren fülledt meleg volt és hatalmas sor. Először beálltunk a normál, minden útleveles sorba, onnan valami oknál fogva továbbirányítottak a japánoknak fenntartott sorba, míg végül kikötöttünk mindennek a legvégén egy icipici irodában. Csak külföldiek voltak bent, és mindenki hasonlóan bizonytalanul tekintgetett körbe, mint mi, hogy most mi fog történni. Szerencsére kiderült, hogy a 4 évvel ezelőttihez képest úgy alakították át a külföldi regisztrációs rendszert, hogy már a reptéren megkapjuk a regisztrációs kártyánkat. Kifejezett csalódottságomra időközben átnevezniük is sikerült, ezért most már csak simán Residence card-nak hívják. Pedig a régi Alien card sokkal viccesebb volt. (:

Fél 9-kor szállt le a gép, de már fél 10 volt, mire kijutottunk az előtérbe. Jöttek elénk az egyetemről, de mivel más külföldieket is össze kellett szedni, dél körül volt már, mire a reptérről elindultunk végre. Ezután következett újabb 4 óra utazás. Ráadásul a buszt japánokra tervezhették, mert borzasztóan szűkek voltak az ülések és a térdemmel akaratlanul is folyton az előttem ülőt rugdostam.

Az egyetemre érve még mindig nem ért véget az aznapi menet, természetesen egy csomó ügyintéznivaló várt ránk. A felét szerintem teljesen felesleges volt a legelső napra időzíteni, ha valamit megállapíthatunk, az az, hogy ezen az egyetemen sem tudnak szervezni. Ide-oda vonszoltak minket a kampuszon, meg a lakásunk környékén, ha 100x nem hallottuk egy nap alatt, hogy ちょっと待っててください (Várjatok egy kicsit!), akkor 1x sem. Alá kellett írni az albérleti szerződést, meg papírokat, hogy bekötötték a gázt, meg valami gázszivárgás jelzőt, aztán elmagyarázták, hogyan kell majd az albérletet, meg a rezsit fizetni. Végül még elosztogatták egy, már hazautazott diák itt maradt holmijait is a cserediákok között. Mi szereztünk Dorinával egy rizsfőzőt, plédet, műanyag kosárkát, poharakat, füzetet, stb.

Kaptunk továbbá egy japán diákot magunk mellé, aki segíteni fog nekünk, amíg hozzá nem szokunk az itteni élethez. Az enyémet Yurinek hívják, és ugyanannál a tanárnál tanul irodalmat, akihez én is járni fogok. (: Ma elvitt az önkormányzathoz bejelentkezni. Először becses személyemet kellett regisztráltatni egy ablaknál, hogy a kártyámra ráírják a címemet. Ezzel elment vagy egy óra, mert sikerült olyan albérletet találniuk nekem, amilyen cím nem létezett az önkormányzat nyilvántartásában. :D Nagy nehezen kerítettek egy térkép albumot és rá kellett mutatnom a házra. Aztán (itt már vagy 3 különböző ügyintéző volt jelen) csak pislogtak, hogy a ház rajta van a térképen, de a számítógépes adatbázisban meg nincs. Miután ezt benyelték, ott akadtak fenn, hogy le kellett írnom a magyar címemet is a lapra, ami viszont az útlevelemben nem szerepelt. Mint kiderült, a japánba bele szokás írni. >< Nálam természetesen magyar iratok nem voltak, mert azt mondták, hogy az útlevelemet vigyem csak.

Túllendülve az első fennakadásokon, továbbküldtek a társadalombiztosítási ablakhoz. Persze itt sem mentek simán a dolgok, mert az előző ablaknál a néni sikeresen rányomta a papíromra, hogy már van tb-m, szóval nem értették, mit akarok. Aztán persze újabb hosszú percek után kiderült, hogy nincs is, és kaptam kártyát.

Ezek után még át kellett vonulnunk a nyugdíj ügyintézési ablakhoz. Itt már meg sem lepődtem, amikor újfent fennakadtam a japán ügyintézés hálóján. Először azt kellett megnézniük, hogy 4 éve bent voltam-e a nyugdíjrendszerben. Elvileg 20 év felett mindenkinek kötelező lenne, de nálam ez anno kimaradt, úgy látszik. Ezek után az ügyintézők nem tudták eldönteni, hogy kéne-e fizetnem. Itt olyannak tűnik a rendszer, hogy az ember magának fizeti a nyugdíj hozzájárulást, de lehet könnyítést kérni, ha pl. még tanul valaki. Ami nagyon jó, csak én ugye nem sima cserediáknak jöttem, hanem kutatói státuszt kaptam, így nem tudtak megegyezni, hogy rám is vonatkozik-e a kedvezmény. Aztán nagy nehezen kibogozták, hogy végül is én is ugyanúgy az ösztöndíjamból fogok élni, mint a többiek, úgyhogy elengedték. Azért nem mindegy, hogy 15000 jent fizetek egy hónapban, vagy semmit.

Ezzel nagy nehezen megszabadultam egyelőre az ügyintéznivalóktól, és elmentünk vásárolni. Amíg nem kapok pénzt, csak a legszükségesebbeket akarom megvenni, de mivel üres lakást béreltek nekem, muszáj pár alap cuccot beszerezni. Nem akarom részletezni, lényeg a lényeg, hogy amit a 100 jenes boltban nem lehet kapni, az nem létezik. :D

Holnapra nincs semmi kötelező dolgunk, úgyhogy a város felfedezése van tervbe véve. Jövő héten lesz még pár ügyintézés, kell bankszámlát nyitni, és telefont venni. Yay! Képeket még nem nagyon csináltam, de majd holnap pótolom.